2012. június 4., hétfő

Csoki + Sára = katasztrófa?

Sziasztok!
Megint nagyon régen írtam ide a blogba, de elterveztem, hogy reformokat vezetek be.:) De erről majd a bejegyzés végén.
Megint van ám mit mesélnem nektek, ugyanis az elmúlt hétvégén Ausztriában jártam! Méghozzá kalandparkban és a  Csokigyárban, márpedig a Sára+ csoki párosítás hihetetlen dolgokra képes.:D A suliban minden évben megrendezik  ezt a kirándulást azoknak a gyerekeknek, akik németet tanulnak. Hihetetlen szerencsés alkat vagyok, tehát még véletlenül se németes, de idén úgy jött ki, hogy 2 helyre még nem volt jelentkező, így egyből lecsaptam rá.:) Hát megérte, az biztos!:) Bár az is igaz, hogy szombat reggel 4 óra 40 perckor, mikor is megszólalt az ébresztő órám, stílusosan  a "Charlie és a Csokigyár" című film egyik dalát harsogva, közel se voltam ennyire lelkes.:) Reggelente, amikor időben kéne odaérni a suliba, mert 0. órám van én esek be utoljára, most persze elsők voltunk. Jellemző! De nem baj, amíg nem jöttek a többiek, komoly nyolcadikoshoz illő dolgokkal foglaltam le magam, mint például rángattam a bezárt suli ajtót, miközben azt ordítottam a tesómnak, hogy "tuti itt vannak a többiek",  minden szembe jövő emberre röhögtem, és félhangosan  megjegyeztem, hogy "na szegény szerencsétlen, ő is korán kelt".  Úgyhogy éljenek, a komoly felnőttes hangulatban eltöltött reggelek.:) Aztán megjöttek a többiek is, felszálltunk a buszra, és irány Ausztria!:) Amióta az eszemet tudom, a kirándulásokban mindig a buszozás a legviccesebb, nálunk például hagyománnyá nőtte ki magát, hogy problémáinkkal felhívjuk a Kékvonalat, vagy mindenkiről  csinálunk egy nagyon előnyös képet, úgyhogy kijelenthetem, nyolcadikra teljesen elzüllöttünk.:) Amikor megérkeztünk a Csokigyárba, elsőre meglepő volt. Mert én valahogy úgy képzeltem el, hogy jönnek az umpalumpák, de minimum Willi Wonka, és valami ehhez hasonló dallal köszöntenek:

Hát a dal az elmaradt,  viszont kaptunk egy nagyon lelkes dolgozót, aki mindent elmondott a csokiról, az egészben az volt a szép, hogy csak törve beszélt magyarul.:) Azért a nagy gépeket mindenki felismerte,  vagy csak úgy csinált, mert az előadás legjobban várt pontja kétségkívül az volt, amikor bevezettek minket egy raktárba, ahol   rengeteg csoki volt, banános, almás, kókuszos, diós, rumos, kekszes...Na és ekkor kezdetét vette a "Csődbe Juttatjuk A Csokigyárat Akció(CSJACSA), aminek lényege nagyon egyszerű: megesszük az összes csokit.  A többiek kb. 2 percig időztek minden csokinál, mialatt én eszelős tekintettel, harmadszor rohantam körbe az egész raktárt, aztán visszatértem a kedvencemhez(kekszeees<3), aztán megint kör, megint kedvenc,  és ez így ment 10 percig, amikor is kénytelen voltam feladni a harcot, mert 1., a többiek kábé 5 perce vártak, hogy befejezzem 2.,rájöttem, hogy percek kérdése, és igen büszkén(mert mégis csak , keményen harcoltam) de hányni fogok. Szóval elindultunk a buszra,  én azt ordítottam hogy mindjárt megszülök(mondjuk amekkora hasam lett percek alatt, ezt senki se vonta kétségbe),a barátnőim  a másik, szintén angolos barátnőmet, Lucát tanították németül("náájn Luca, nájn"),a többiek pedig három-négy zacskó csokival próbáltak egyszerre feljutni a buszba. A Mikes iskola szokásos pillanatképei szombat reggel.:) És akkor jöjjön egypár kép, a jövőnek:
                                                     Hűű..mire figyeltünk ennyire utoljára?:)Bemutatófilmet néztünk.:)
                                                      Ott szokott menni a csokii..
                                      A hősök, a legmenőbbek, a legkeményebbek, akik a legtovább bírták:
                                           a Mester(Szilvi néni)és én bevetés közben:):D
                                         Karamellás csoki is nagy kedvenc volt.
                                           Sok.sok csokiszív mind az enyém..:)
                                              Lédám..<3
A Csokigyártól a Family Parkig vezető út, életem leghosszabb útja volt szerintem. Mert az egy dolog, hogy rosszul voltam és wécéznem is kellett egyszerre, de olyan együttérző osztálytáraim vannak,  hogy 5 percig a "Sára nem kell hánynod" "Jézusom Sára te tényleg hánysz" típusú mondatokat kellett hallgatnom, ami persze eleinte vicces volt, de mondjuk amikor tényleg rosszabbul voltam, akkor már nem annyira.:) DE csak oda értünk a kalandparkba, ahol aztán pár, teljesen őrült órát töltöttünk.Naná, hogy az összes játékot kipróbáltuk, a hullámvasúttól elkezdve a zenélő macikig, a spriccelős halakon át az almahintával befejezve. A kalandparkban egyébként Lucával megpróbáltuk elsajátítani a német nyelv rejtelmeit,  5 óra alatt a "nájn" szócskát sikerült megjegyeznünk, viszont ezt annál lelkesebben ordítottuk a hullámvasút tetejéről. Persze nem is én lennék, ha nem sikerült volna megint valami tipikus Sárás dolgot csinálnom. A történethez tudni kell, hogy a kirándulásra tesóm is jött, és ilyenkor előszeretettel veszem fel a "komoly nővér" szerepét, aki figyel "szeleburdi, még olyan kis tudatlan" húgára. Nos, ezeket a nézeteket az első leendő alkalommal porig tapostam, amikor is a hullámvasútról leordítottam a tömegbe találomra egy embernek, hogy "helló bébi". Az én bébim pedig nem volt más mint a tesóm.És igen, tapsvihar nekem, mindig ez van, ha okos akarok lenni..:) Na de nem ússzátok meg, hogy ne mutassak nektek pár képet a Family Parkról:
                                              Csoportkép...:)
                                                Fotózkodj zenélő macikkal:)
                                         
                                         Igen, mi érett nyolcadikasok vagyunk...áá de jó,azok tényleg énekelnek??
                                           Panka, Kitti, ÉN, Kata, Adél, Luca, Réka:)
                                                  Hajóhinta, amire ötször egymás után is képesek voltunk felszállni:)
                                            Mert egy hullámvasútas kép is kell:)
                    A kedvenc képem..azok a fejek..:)
Azért én szeretem ezeket a napokat..a hatalmas nevetéseket mindenen és mindenkin, az órákig tartó beszélgetéseket, a pillanatokat, amikor tudom, hogy most minden olyan rendbe van körülöttem.:)És, hogy ezekre a napokra mindig emlékezni fogok, na az is biztos!:)
Na, most hogy túl vagyok az élmény beszámolón, jöhetnek az ékszerek. Mostanában elég sokat gyurmáztam, és meg kell mondjam, határozottan érzem a fejlődést!:) Ma három ékszert mutatok nektek, közülük az egyik ő:
                                  Baglyos gyűrű, bevallom nagy kedvenc lett.
                                                 És a Nesquik gabonás fülbevaló is kedvenccé nőtte ki magát.:)


                                      Packmanék büszkén vigyorognak a kamerába..:)
Hát ennyi lett volna mára, de most, a 10. bejegyzésnél megígérem nektek, hogy változások lesznek itt, a blogomon.:) Méghozzá az, hogy mostantól minimum hetente hozok nektek új ékszereket(ez valószínüleg mindig szerdán lesz), mert azzal, hogy itt a jó idő, nem szeretném, ha abbamaradna a kezdeti lelkesedés.:)
Sőt, pláne nem, mert teljesen új fajta ékszerekkel is szeretnék kísérletezni, és már most látom, hogy imádni fogom ezeket az ékszereket.:) De hogy mik, és hogy mikor mutatom meg őket, nos, az még legyen az én titkom.:) Hűha, mik lesznek még itt!:)Találkozunk egy hét múlva!:)
Jó éjszakát nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése