2012. március 30., péntek

Hahó világ, itt vagyok!:)

Sziasztok! Hűű, hát megint nagyon régen jelentkeztem.:( Nagyonnagy bocsánat, tudom, hogy milyen nehéz lehetett nélkülem.:D De, azért remélem, hogy valahogy túltettétek magatokat ezen a válságos, Sára nélküli időszakon.:) Nos, mint ahogy szoktam a szokásos beszámoló következik.:) Az első dolog, amit mindenképp közölni akartam veletek, az az, hogy FELVETTEEEK! És mégegyszer FELVETTEK abba a gimnáziumba, ahova jelentkeztem( a neve egyelőre még nem publikus, nehogy letámadjanak a rajongók).Azt tudtam, hogy Istencsászárnő vagyok, szép, tehetséges, és nagyon szerény, na de hogy okos is!:) A múltkori bejegyzés óta elolvadt a hó is, a fákon csicseregnek a madarak, az emberek ilyen nagy szívecskékkel  a szemükben mászkálnak, lévén végre itt a tavasz, a szerelem,az újjászületés és a párzás időszaka.(hűűje, ezt milyen szépen leírtam). Szóval öröm és boldogság költözik az emberek szívébe, úgyhogy tisztuljatok meg ti is híveim, és élvezzétek a tavaszt!:D Mostanában nem történt velem semmi különös, ilyen is ritkán van, szerencsére.:) Azaz, hogy mégis!:)Jelentem, az osztályom teljesen megőrült!.:) A suliban a nagyon klassz, öt fős csapatunkkal egy média versenyre készülünk, ahova is kellett egy fogalmazás az osztályomról. Nos, ezt úgy ahogy megírtam, most bemásolom nektek, hogy megértsétek, miről beszéltem.(meg hogy egyszer lássatok tőlem valami fogalmazás félét is, elvégre írónő szeretnék lenni.):)
" A nyüzsgő zsivalyt kíméletlenül és élesen szakítja félbe a szünet végét jelző csengőszó, az osztályok pedig a termükben várakozva fegyelmezetten várják a tanárokat, az órát, a felelést, netán a dolgozatokat, szóval minden ehhez hasonló,igen barátságos dolgot. A gond csak az, hogy a mi komoly és mindig szófogadó osztályunk nyolcadik végére kellően lusta, kibírhatatlan, lázadó és szemtelen lett ahhoz, hogy egy ilyen hangnak, mint a csengő, bármiféle figyelmet is tulajdonítson. Földrajz óránk lesz, a kitömött állatokkal, színes térképekkel teleaggatott terem pedig ezernyi lehetőséget rejt, már ami a kreativitásunk fejlesztését illeti, természetesen. No nézzék csak, a fiúk például hatalmas buzgalommal piszkálják fel a kitömött menyét hátára Kriszti zsiráf alakú tolltartóját,ami a srácok jóvoltából a becsületes Patkány névre hallgat. A sikert hatalmas öröm kiálltás jelzi, "csókot, csókot" követeli a tömeg, de az újdonsült tolltartó-menyét pár egyelőre még pirulva nézik egymást. Könnyes meghatottság helyett vigyorogva nézem a romantikát, én már tudom, Patkány igencsak kacér alkat, év eleje óta csókolózott már a pávával, csodálta a mókus üveg szemeit, és került futó kalandba egy kitömött fácánnal. Ilyen az élet, nekünk is új kaland után kell nézni, a folyók nevével ellátott, ragasztható kis cédulák pedig pont remeknek ígérkeznek, kis idő múlva tehát mindenki Bodrog, Dráva és Maros felírattal a fején szaladgál, Huba cipőjén pedig a "Tisza" szöveg utal a világmárkára. A tanárnő is betoppan, szokás szerint a legnagyobb káosz fogadja, azért mi villámgyorsan változunk át nevelhetetlen kamaszból mintatanulóvá, Patkány pedig észrevétlenül kúszik vissza gazdájához. Talán a közelgő elválás gondolata okozza, mindenesetre a fiúk mostanában minden szünetben bújócskáznak az udvaron, most is, alig hogy megszólal a csengő, már rohannak is, pár perc múlva már reszket a bokor, dörmög a pad, a hunyó pedig a fejét fogva kiabálja: Nade hová lettek a többiek? Mi lányok inkább maradunk a napozásnál, a pingpong asztalon végigterülve pletykálunk ki mindent és mindenkit.( a logika szerint szeptemberre klasszul le is barnulunk). Nos, ezek vagyunk mi, srácok, akik mernek bolondok lenni, lányok, akik akarnak álmodni, egy osztály, akik tudtak élni!"
Hát, ennyi lett volna az írónői énem,hmm hogy tetszik?:) Egyébként, hogy elhiggyétek nekem, itt van egy kép bizonyítéknak, a menők így hordják a Tisza cipőt:
    Na akkor ennyit ezekről az őrültekről, azért hiányozni fognak.:( Húú holnap, március 31-én táncháztalálkozóra megyek Budapestre, ez az a bizonyos rendezvény, ahol tavaly beleszerettem a süthető gyurmába.:) Lesz kirakodó vásár, sok ékszer, na meg még több néptánc, iszonyatosan jó szokott lenni, akinek van kedve, az jöjjön.:) Hát ennyit rólam, éés akkor jöjjenek az ékszerek.:) Mostanában igencsak belehúztam az ékszerkészítésbe, úgyhogy ma 3 dolgot is mutatok nektek.:
                                                 
                                    Azért a jó öreg gumicukival még mindig tudok újat mutatni.:)

                                            Super Máriós karkötő, annyira büszke vagyok rá!:)
                                           Csak picit odaégettem, úgyhogy ezért fekete pont, de tanultam belőle.:)

                                               Rózsás fülbevaló:) Nagyon sokan csinálták már nagyon szépen, van még                                                                                    
                                          hova fejlődni, de azért nem bírtam ki, hogy ne csempésszek bele egy kis                        
                                            vidámságot a színekkel.
Ennyi lett volna az ékszereimről,DE itt még nincs vége ám:) Régen írtam nektek, és azóta több ékszeres játékon is részt vettem, amik nagyon  tetszettek, és óriási élményt nyújtottak, úgyhogy most bemutatom nektek őket, hogy lássátok, milyen klassz dolgok vannak az ékszer-világban.:)
Az egyik játékot Elvan a gyerek, ha játszik nevű oldal hírdette facebookon, a játékra akárki jelentkezhetett,aki tud és szeret  alkotni, a lényege pedig az volt, hogy a jelentkezők közül mindenki kapott egy nevet, hogy kinek lesz a Tavasztündére, azaz kinek kell ajándékot készítenie. Hát meg kell mondanom, ez a játék sokkal jobban sikerült mint gondoltam, például egy nyári táborban is próbáltunk meg hasonlót játszani, ha jól emlékszem második nap elvesztettem a cédulámat, a nevet pedig teljesen elfelejtettem, bár az is igaz, hogy én sem kaptam senkitől ajándékot, ezt a tényt egyébként elég megértően fogadtam(inkább fogalmazzunk úgy megkönnyebbültem,  hogy vannak még olyan romlott lelkek a világban, mint én):)
                  Én ezt a szépséges gyertyatartót kaptam egy nagyon aranyos lánytól, Kabai Marianntól:)
                                         Mégegyszer nagyon köszönöm, imádom.:)
                              Ééés ezt a karkötőt ajándékoztam.:) Hmm..és a szokásos szerény megjegyzés:
                                  igazán  meg vagyok elégedve vele.:)
Hát ez lett volna az egyik..:) A másik pedig: pár hónapja vettem a bátorságot, és beneveztem egy tervezős játékra Michigan-Gyurmaékszereknél. Először 10-en versenyeztünk, minden héten kaptunk új feladatot, újabb tervezni valókat, és mindig kiesett egy ember. Hááát én pedig rajzoltam, szerkesztettem és iszonyat lelkesen, éés beharcoltam magamat a fináléba!:)Na, erre aztán igazán büszke voltam, sohasem gondoltam volna, hogy én, mint a legkisebb, na de legcukibb versenyző, bejutok a legjobb háromba. A versenyt sajnos nem nyertem meg, egy nappal az utolsó összecsapás előtt estem ki, de én nagyon örültem ennek a harmadik helynek, és iszonyatosan nagy élmény volt mind tervezni, mind pedig részt venni a játékban.  Akit érdekelnek az ékszerek, azok nézzenek el az oldalra, nagyon jófej egy csapat.:)
                           Egy videó a finálé előtt, a dobogósok munkáiról, BENNE VAN A NEVEM!:)
                          Akkor most híres lettem?:) Valaki autogrammot?:)

Ez pedig az utolsó munkám, és a mottóm.:)






És még mindig nincs vége:D Úgy látszik ezzel a bejegyzéssel most megdöntöm minden eddigi rekordomat, és  megírom a leghosszabb posztomat, de amikor annyit kell mesélnem.:)Szóóval múltkor hirdettem egy játékot, ami nem igazán vonzott nagy tömegeket.Először elég csalódott voltam, talán ez is az oka volt a hosszabb szünetnek, de aztán úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba, és már csak azért is megmutatom, hogy igenis helyem van a blogosok és az ékszerkészítők között.Amíg én hiszek benne, és amíg ott van az a hatalmas mosoly az arcomon, addig sosincs baj.:) A jelentkezőknek nagyon köszönöm, és úgy döntöttem, hogy Ti, azaz a pár ember, akik velem játszottak, eldönthetitek, hogy kisorsoljam-e a nyertest, vagy mivel nem voltatok sokan, mindenki garantáltan kapjon egy gumimacis fülbevalót. Na csajok, komiba válasszolni ér.:) Ezen kívül Johanna oldalán szintén jelentkeztem egy játékra(elég játékos kedvem volt márciusban, ahogy így végiggondolom). Ennek a lényege pedig a következő:

Szabályok:
1. Bárki jelentkezhet játékra, akinek blogja van.
2. Az első három ember, aki megjegyzést hagy ennél a bejegyzésnél, ajándékot kap tőlem,
amit egy éven belül elkészítek és továbbítom neki.
3. A játékosok vállalják, hogy ők is kiteszik a blogjukba a játékot és ajándékot készítenek a saját jelentkezőiknek.

Játékra fel!
Tehát én kapok egy csodás Johanna-ékszert, a blogosok pedig, akik jelentkeznek, tőlem kapnak ajándékot.Na,valakinek van kedve játszani?:)
Ennyit a játékokról, a következő bejegyzésemkor talán már készen lesz a facebook oldalam is, de az biztos, hogyha végre rászánom magam, akkor is a blogom lesz az első... mert beszélni, azt nagyon tudok és igen, szeretek is.:) Remélem észrevettétek az új "profilképét" a blogomnak, színes, vidám, egyszerűen imádom..olyan mint én vagyok!:) Vajai Katalínaa barátosném csinálta nekem, köszi te bajusz, szeretlek!:)<3 
Köszönöm, hogy olvastok! Jó éjszakát!:)

4 megjegyzés:

  1. nincsmit, te józsipedóbajuszlínaa ! :dd<3
    by.:Vajai Katalínaa

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy kiraktad az ajándékomat! Örülök hogy tetszik! :) /Kabai Mariann/

    VálaszTörlés
  3. :D na végre!! már vártam mikor jön a következő világotmegváltó posztod, amit a fél világ remegve várt, a popcornos zacskókkal a kezükben, fejükön a kis piros-kék lencsés 3D szemüveggel ,hogy ámuljanak a "dumádra"... hmm.. ez így már túlzás?.. lehet hogy kissé túlságosan is belemerültem ebbe.. :) na de a lényeg, hogy nagyon tetszett a bejegyzésed, így tovább, ötös. leülhetsz. :D
    valamint!! szerintem igen.. te vagy az ászkirálylány, megdöntötted az egyszerre történő blogolás világrekordját, akármennyire is kicsi a nyeremény, gratulálok! :D nyertél egy 3 napos álomutazást, 2 főre, a Bádogberkepusztai pálinkafőző turnéra, az U.Peti támogatásával. :)

    VálaszTörlés
  4. Kataaa<3 Mariann én köszönöm, hogy megkaptam tőled.:) Peti, de aranyos vagy:)Köszönöm..:)Huhh, ötös yeahh:) Tanító bá' akkor nem bukok meg év végén ugye?:)Húú elfogadom az útat, feltéve, ha van svédasztalos reggelixd Amúgy meg, hogy a viharba hagynám ki?:)

    VálaszTörlés